Milyen villanykapcsolót, konnektort válasszunk?

Gondoljuk át, hogy mire lesz szükségünk!
A villanykapcsolók és konnektorok kiválasztása látszólag az utolsó feladatok egyikének tűnik egy ház építésekor, de valójában már a tervezés során meg kell határozni, hogy hány darab villanykapcsolóra és konnektorra lesz szükségünk és hova helyezzük azokat. A konyha kialakításakor sokszor utólag derül ki, hogy nem terveztünk elég dugaljat. Az is gyakran megesik, hogy már a beköltözés után jövünk rá, hogy mennyivel kényelmesebb lenne az életünk, ha az ágyfejtámla mellé is került volna egy kapcsoló, amivel lefekvés után is lekapcsolhatnánk a szoba világítását. Nem mindegy az sem, hogy milyen szerelési magasságot választunk, kisgyermekes családoknál érdemes megfontolni, hogy hagyományos szerelési magasságnál alacsonyabbra kerüljenek a kapcsolók.

Gondoljuk végig, hogy milyen egyedi szokásaink, különleges műszaki eszközeink vannak, amelyek külön áramellátást igényelnek. Lehet ez egy robotporszívó vagy egy légtisztító berendezés. A telefonok, tabletek, és laptopok töltői miatt is egyre több konnektorra van szükségünk, illetve ezekhez használhatunk USB csatlakozós aljzatokat is.

Előfordul, hogy a konyhapultba vagy valamelyik szekrénybe szeretnénk kapcsolót vagy konnektort rakni, ilyenkor praktikus a kisebb méretű, bútorlapba szerelhető kapcsolócsaládokat választani.

Színek, formák, stílusok

Ahogyan egy rosszul megválasztott bútor is elronthatja egy szoba összképét, úgy a villanykapcsolók is javíthatnak vagy ronthatnak az összhatáson. Az olyan nagy múltú szerelvény gyártók, mint a Berker, komoly figyelmet fordítanak arra, hogy nem csak formavilágban, de anyagválasztékban is a sokszínűséget képviseljék. Egy klasszikus stílusú polgári otthon vagy egy modern loft lakás különböző, akár egyedi megoldásokat igényelhet. Ma már választhatunk pala, bőr, fa, üveg, beton vagy porcelán kapcsolókat is, nem kell határt szabni a fantáziánknak. Ha még nincs konkrét elképzelésünk, inspiráló ötleteket adhatnak a lakberendezési és gyártói oldalak.

Minőség és biztonság

Válassz minőségi termékeket! A villanykapcsolók és konnektorok akár 15-20 évig is a lakás mindennap használt eszközei lesznek, ezért fontos, hogy műszakilag megbízhatóak, tartósak, a villanyszerelési előírásoknak megfelelőek legyenek.

A kültéri kapcsolóknál és vizes helyiségekben külön figyelmet kell fordítani a szerelvények IP védettségére, hiszen közvetlen víznek vagy nedvességnek lesznek kitéve.

Amikor kisgyermek van a családban, állandó veszélyt jelent, hogy belenyúl vagy beledug valamilyen tárgyat a konnektorba  és áramütés éri. Ennek megelőzésére válasszunk fokozott érintésvédelmű (gyermekvédett) konnektorokat, amelyeknél egy műanyag fedél védi az érintkezőket, amelyek csak a dugvilla segítségével válnak elérhetővé.

Intelligens otthonok

Új építésű házak tervezésekor érdemes megfontolni az intelligens megoldások alkalmazását, bizonyos méret felett ez pedig már alapvető követelmény, különben kezelhetetlenné válik a ház a sok különálló funkció miatt. Az intelligens világításvezérlés, a redőnyök, árnyékolók közös vezérlése, a hűtési és fűtési rendszer automatikus működése mind-mind olyan funkció, ami lényegesen megkönnyíti a mindennapi életet. Nem elhanyagolható szempont az energiahatékonyság sem, a mozgás- és jelenlétérzékelők segítségével jelentős energiamegtakarítást érhetünk el, többek között nem lesz többé feleslegesen felkapcsolva hagyva a világítás.

MAGYARORSZÁGI KÉPVISELŐ

KAPCSOLAT

ELEKTRO-KAMLEITHNER KFT.

A BERKER.HU ÜZEMELTETŐJE
AZ ELEKTRO-KAMLEITHNER KFT.

EK LOFT Bemutatóterem:
H-1095, Budapest, Soroksári út 48. 14.épület

Iroda, raktár:
H-1195, Budapest, Jókai u. 32 fsz. 4.

Telefon
: +(36) 1 420 75 45

Email:
info@berker.hu

Weboldal:
www.ek.hu

Kövessen minket!